Prológus

Az Én Földem

A vakító fehérség egyszer csak abba maradt. Tapogattam a szilárd talajt. Éreztem az ujjaim között, ahogy végig simítottam a talajon, hogy mint hacsak a hajamba túrtam volna. Csiklandozós, vékony, könnyű és sűrű érzés, ez bizonyára fű lehet. A vakság egyre csak enyhült. Már láttam, hogy a fű zöldellő, ahogyan azt programoztam. A kezeimet figyeltem. Mosolyra görbült szám, hisz ez nem lehet a mennyország. Ez a Föld, ez az én saját Földem.

A látásom teljesen kitisztul. Meglátom a magam előtt álló óriási fát. A fának a lombjai fent talán az égben érnek véget. Egy mezőn lehetek. Végtelenségig látni a horizontig a zöld fűt. Felállok, és csak ekkor veszem észre, hogy teljesen pucér vagyok. Sosem voltam természetben, tudni kell rólam, hogy én sosem éltem bolygón. Én sosem szerettem elhagyni, de még vakációra sem a biztonságot nyújtó kabinomat. Főleg a hatodik szeletet nem, tudniillik az volt a legbiztonságosabb része az A-59 –es bárkának. A bárka egy űrhajó csak több űrhajó egésze. Olyan nagy körülbelül, mint egy bolygó. A Föld már két évezrede nem létezett. Én viszont azt hiszem nagy galibát okoztam azzal, hogy újra teremtettem a Földet. Sokan azt mondták, hogy nem lesz jó vége annak, hogy istent játszok. A történet szerint ő teremtette az előző Földet, nos, most én erre erősen rácáfoltam. Hét évembe telt, de sikerült. Minden teljesen rendesen működött, és most itt vagyok a saját bolygómon. Minden összetevőt összeszedtem, amire szűkségem volt. Víz, tűz, föld, levegő voltak a legfontosabbak, és azután jöhettek az élőlények. Habár, egy több, mint kétezer éve kipusztult bolygó állatvilágát nem tudtam teljesen újraalkotni, valamennyire sikerült.
Vannak viszont olyan dolgok, amitől tartok, még így is, hogy sikeresen landoltam a talajra, és hogy eddig minden beállítás stimmel.

Azt hiszem elhamarkodtam a dolgot. Hisz mikor az ember a hét éves munkájának a végénél jár, elsieti a dolgokat. Gondoltam nem lesz gond, ha kicsit felturbózom az élővilágot. Ahhoz, hogy ne tenyésztődjön túl az állatvilág muszáj volt vadállatokat teremtenem, de nem hazudok egyes lényeknél elhamarkodott voltam, de mentségemre szóljon én nem akartam, hogy ember jöjjön vissza a Földre, hisz nem hiába pusztult el az előző. A növényekre is gondoltam. Nem gond, ha vannak, de a túl sok belőlük sem egészséges, így úgy döntöttem mi lenne, ha olyan vírusokat táplálnék be amik csak a növényekre hatnak, és ekkor ugrott be, hogy a vadállatok túltenyésződésére is figyelnem kéne. Szóval nem volt mit tennem állati vírusokat is tápláltam a rendszerbe. Persze csak keveset, és nem túl fertőzőt. Célom nem a Föld állatvilág kiirtása, hanem az egyensúly fenntartása volt. Utolsó simításként pedig jöhetett a levegő, és a felhők. Gondoltam a művészetemet tudományos célokra használhatnák, történelmi kutatásra, látványosságként, turizmusnak. Gondoltam a bele ölt költségek többszörösen megtérülnek. De borzalmas dolog történt. A világ ahonnan jövök teljesen felborult. Nem volt már rend, nem voltak már emberi értékeket képviselő emberek. Ahogy mindig is tették csak irtották egymást, és különböző nézeteket vallva elpusztították egymást. Úgy döntöttem, hogy elmenekülök. így a Földet el teleportáltam fényévekre a civilizációtól egy naprendszerbe, ami hasonló, mint a régi Földé, és megtettem azt, amiről tudtam, hogy nem sülhet el jól. Elteleportáltam magamat ide ahol most állok. A Föld felszínére. De a művem, a Földem, a bolygóm nem embernek szánt program volt. Minden tudásom, amit szereztem az évek során erről a helyről most használható lesz, de be kell valljam nem nagyon tudom mi hogyan működik. Mint mondtam sosem voltam bolygó felszínen nem hogy egy ilyen típusú bolygón.