1.Fejezet
Az első éjszaka
Gyors kutatásba kezdtem magam körül. Az óriási fának voltak
számomra elérhető egész nagy levelei. Pont jók voltak ahhoz, hogy eltakarjam
vele a szemérem részeimet. Habár egyedül vagyok, mégis rosszul éreztem magam
csupaszon. Mindig is imádtam az érdekes divatokat, így feltaláltam magam, hogy
ne kelljen csupaszon rohangálnom az általam alkotott bolygón. A mezőn nem csak
a zöld fű terült el végig. Meg annyi színű virágok hajtottak ki a földből.
Egyet kettőt letéptem és a fülem mögé helyeztem. Hihetetlen boldogság töltötte
el a szívemet. Gyönyörű látvány volt, ahogy körbenéztem a mezőn. Ekkor észrevettem,
hogy egy kicsiny, sárga szárnyas állatka a fülemre rakott virágra száll. Ez egy
méh volt. Ők azok, akik szépen összedolgoznak a növényekkel, és szállítják a
virágport egyik virágról a másikra. Jó érzés volt őket megalkotni, mert, mint
mondtam nagyon szeretem a divatot, és nagyon jó időtöltés volt megalkotni a
csíkozott testű kis munkásokat. Ezek mellet pedig mézet is készítenek, amit
sokan már évek óta nem láttak a bárkán.
A méhecske tovább is állt. Elmerengtem a táj szépségén, amikor is hirtelen egy hűvös fuvallat simogatta meg az arcomat. E fuvallat aztán nem akart megállni. Az eddigi napos táj hirtelen elsötétült. Az ég beborult, és én ott álltam a semmi közepén rémülten. Egyszer csak egy óriási csattanást, egy hatalmas dörgést halottam. Villám dörgés volt, és ezzel a dörgéssel az égből eleredt az eső.
A méhecske tovább is állt. Elmerengtem a táj szépségén, amikor is hirtelen egy hűvös fuvallat simogatta meg az arcomat. E fuvallat aztán nem akart megállni. Az eddigi napos táj hirtelen elsötétült. Az ég beborult, és én ott álltam a semmi közepén rémülten. Egyszer csak egy óriási csattanást, egy hatalmas dörgést halottam. Villám dörgés volt, és ezzel a dörgéssel az égből eleredt az eső.
- Igen! – Mondtam hangosan. Habár a programozásban sok hiba
volt, így féltem, hogy ez a funkció nem működik rendesen most itt a bizonyíték,
hogy tökéletesen működik, és hogy ez színtiszta vizet hullajt ide a Föld
felszínére ezzel életben tartva mindent. Fontos volt a víz, és rengeteget
fizettem érte az alkotáskor.
Gyorsan vissza futottam a fához és leszedtem még egy levelet. A levéllel folyamatosan összegyűjtöttem az eső vizet, és megittam, amíg csak az eső tartott. Miután elállt újra vissza tért a nap, és a nyugalmas, színes mező. Viszont eljött az idő, hogy okosan és átfontoltan gondolkodjak.
Gyorsan vissza futottam a fához és leszedtem még egy levelet. A levéllel folyamatosan összegyűjtöttem az eső vizet, és megittam, amíg csak az eső tartott. Miután elállt újra vissza tért a nap, és a nyugalmas, színes mező. Viszont eljött az idő, hogy okosan és átfontoltan gondolkodjak.
Még ma este fényforrást, és egy menedéket kell találnom. Én
vagyok a hibás már megint csak. A vadállatok nagy részét éjszakai vadásszá
teremtettem. E mellett pedig a holdra már nem volt elég pénzem, így csaltam. A
hold helyett egy olcsóbb, de a holddal egyenlő Mariannak elnevezett bolygót
programoztam be. Negyede a Földnek, és ugyan úgy fényt add, elvégzi a
tengerjárást és nincs háromnapos nappalok és ezerötszáz napos évek. Estére
viszont a levegő oly annyira fog lehűlni, hogy valószínű abba belehalnék
valamilyen melegítő forrás nélkül. Így tűzet kell szereznem. Szerencsére láttam
hova csapott be a villám, így arra vettem az irány hátha nem mosta el az eső az
okozott tűzet. Az út közben, ahogy előre haladtam megláttam, hogy a mezőn túl
ott van az erdő.
- Végre! – Ne értsetek félre szerettem a mezőt, de az erdőben több az életfeltételhez szükséges alapanyag. Így szinte már rohantam, hogy elérjem. Féltem, hogy leégetett egy egész fát, vagy attól, hogy a fáról elmosta az eső a tűzet. Sajnos ez így is lett. Megtaláltam a fát, amibe bele csapott a villám, de csak kettéhasadt tűz nem keletkezett. Leültem a fa elé ekkor meghallottam a madarak csicsergését. Felnézve elmosolyodtam, hisz még sosem láttam madárfajtát élőben és most hallom őket. Gondoltam, hogy le kéne vadásznom legalább egyet, de amíg nincs tüzem felesleges lenne, és most szívem se lenne hozzá akármennyire is szükséges.
- Mi lesz velem most? – Mondtam hangosan. Ekkor viszont éles hangokat kezdtem hallani a fejem fölött. Felnéztem, és megláttam a teremtményt, ami megmenti majd az életemet. A neve eredetileg mókus volt a régi Földön. De én átprogramoztam a mókusból szerzett újra alkotott DNS-ben beletettem valamit, amitől a mókus farka lángba borult lángcsóvaként viselkedik. Ha ez a láng kioltódik, a mókus pár héten belül elpusztul, mert ez a lángcsóva kontrollálja a hőmérsékletét a testében. Erre lesz szűkségem. Lassan megmarkolok egy botot a földről majd lassan felállni készülők mikor a mókus sebesen elindul.
- Végre! – Ne értsetek félre szerettem a mezőt, de az erdőben több az életfeltételhez szükséges alapanyag. Így szinte már rohantam, hogy elérjem. Féltem, hogy leégetett egy egész fát, vagy attól, hogy a fáról elmosta az eső a tűzet. Sajnos ez így is lett. Megtaláltam a fát, amibe bele csapott a villám, de csak kettéhasadt tűz nem keletkezett. Leültem a fa elé ekkor meghallottam a madarak csicsergését. Felnézve elmosolyodtam, hisz még sosem láttam madárfajtát élőben és most hallom őket. Gondoltam, hogy le kéne vadásznom legalább egyet, de amíg nincs tüzem felesleges lenne, és most szívem se lenne hozzá akármennyire is szükséges.
- Mi lesz velem most? – Mondtam hangosan. Ekkor viszont éles hangokat kezdtem hallani a fejem fölött. Felnéztem, és megláttam a teremtményt, ami megmenti majd az életemet. A neve eredetileg mókus volt a régi Földön. De én átprogramoztam a mókusból szerzett újra alkotott DNS-ben beletettem valamit, amitől a mókus farka lángba borult lángcsóvaként viselkedik. Ha ez a láng kioltódik, a mókus pár héten belül elpusztul, mert ez a lángcsóva kontrollálja a hőmérsékletét a testében. Erre lesz szűkségem. Lassan megmarkolok egy botot a földről majd lassan felállni készülők mikor a mókus sebesen elindul.
Üldözésbe kezdek. Követem a mókust. Itt ott a farkával a
fákon kisebb lángokat hagy, de túlságosan fent vannak, és annyira picik, hogy értelmetlen
lenne megállnom. A mókus kezd lassulni, és már látom is miért. Az egyik lábára
mintha sántítana, de ez nem akadályozza meg. A fülemmel messziről jövő hangos csobogó
hangot halottam. A mókus ezen hang felé vette az irányt. Mikor már teljesen kifáradtam
megálltam és nekitámaszkodtam egy fatörzsnek. A bokrok mögött pedig már láttam
az egyre csak erősödő hang forrását. Előrébb lépve megláttam, hogy ez egy
óriási vízesés. A tűzfarkú mókus valószínűleg irányt váltott, de szerencsémre a
földön hagyott egy kisebb tűz nyomot, amit ki is használtam. Kerestem kisebb
ágakat majd rápakoltam óvatosan, és lám már kész is lett a kis tűzhelyem.
Most hogy ez megvolt itt volt az ideje annak, hogy élelmet szerezzek. Szerencsémre voltam annyira okos, hogy sok bogyós és gyümölcsöt termesztő növényt programoztam. A mellettem lévő bokron példaképpen kék színű, zöld húsú, háromszög alakú kisebb bogyós élelemre leltem. Ezeket szépen összegyűjtöttem egy levélben majd a tűz mellé raktam.
Elnéztem a vízesést. Újra elrévedeztem azon, hogy ezt mind én teremtettem. De miért lettem ennyire elfogult.
Visszaemlékeztem arra az időre mikor neki kezdtem a Föld újraalkotás projektembe, és hogy miket mondott nekem kezdetben a labortársam, Connor.
- Megmondanád nekem, hogy ez az ötlet honnan a fenéből jött neked? – Kérdezte miután bejelentettem az elképzelésemet.
- Olvastam a Bibliát. Néztem filmeket a Föld pusztulásáról. – Mondtam.
- Te semmi nem tanultál a történetelem órákon igaz? Sosem fogom elfelejteni Mr. Flaco arcát mikor megkérdezte tőle Iris „Tanár úr mi történik, ha felrobban a nap?”, és erre a tanár úr válaszolta, hogy „Akkor az emberiség megtapasztalja azt a fajta sötétséget, ami a te fejedben van.”
- Haha. Igen. – Jót nevettünk a közös emlékeken, de aztán komolyra fordítottam a szót.
- Szükségem van erre. A Föld volt az a bolygó ahonnan mind származunk. Erről tanultunk, és erre emlékszünk. A mai technika képes újrateremteni egy bolygót. Én akarok ez a valaki lenni. Nekem fontos, és látni akarom. Már megálmodtam milyen lehet. – Összezavart arcot vágott rám Connor.
- Mindig is ennek a megszállottja voltál. Amikor a Földről volt szó te egyből jelentkeztél, és a szavak csak úgy ömlöttek belőled. Nem értem miért fontos nekem ennyire az a hely. Az emberek már szinte el is felejtették. Tudod, ha nem lennél ki kellene téged találni. Nincs senkinek sem ennyi pénze. Pláne nem neked, aki a laborban dolgozik és pláne nem egy elsőéves. – Ekkortájt fejeztem be a gyakornoki iskolát, és lettem végre teljesen alkalmazott laborban dolgozó faktorista. Faktorista volt az, aki tizennyolc életéven aluli dolgozó volt a bárkán.
- A pénzzel nem lenne gond.
- Csak nem arra gondolsz, amire én gondolok? Pont te? – Connor már ekkor tudta mit tervezek.
- A szüleimtől örökölt pénz elég lesz a bolygó program elkezdéséhez, és minden szükséges betápláláshoz, de a többit viszont… Ott fogom megszerezni. – Mondtam nagyot nyelve.
- Elakarsz utazni a Fekete bolygókra. Ezt nem hiszem el. Pont te kinek a szülei vesztették ott életüket nem mellesleg érted és a jövődért. – A Fekete bolygók a legveszélyesebb bolygó családok része a galaxisnak. Évtizedeken át tartó háború során sikerült leverni az ott élő népeket, de még mindig izzik a tűz, a vegyi anyagok még mindig fertőzik a bolygók élővilágát és nem mellesleg szemétlerakónak használják a legtöbbjüket. A szüleim ebben a háborúban vesztették életüket, de nekem szükségem volt pénzre. Néhány eldugottabb része a Fekete bolygóknak még titkosan működik. Itt nincsenek szabályok, és a tervem pedig az volt, hogy elkobozom az ott lévő fekete aranyt, amiből nem is kéne sok, hogy meglegyen a kellő összeg a Föld tervemhez. Ezen nyersanyagot még mindig bányásszák, és ebből kereskednek. Ez a terv sikerült is, de hosszú út volt. Nem mellesleg veszélyes is, de nem halt meg senki, és nem sérült meg senki, így sikeres akciónak könyveltem el. Biztonságban haza értem a fekete aranyokkal és belőlük megvettem mindent, amire szűkségem volt.
A negyedik éve dolgoztam már a laborban, és a többi szabad időmben otthon a Föld terven. A megteremtés volt a legkacifántosabb dolog. Kibéreltem egy bolygókészítő modellezőt, majd otthon miniatűrben kezdtem a Föld alkotását. Kezdetben csak egy kis labda méretű, később kosárlabda méretű majd egy egész asztal méretű lett. Az ötödik évben már a Föld alfa verziója kész volt. Még nem voltak állatok, és sok dolog még mindig hibásan működött. A hatodik évben viszont sikerült kibérelnem egy egész űrállomás, hogy teljességében megalkossam végre fizikálisan is a Földet. Minden teljesen rendben ment. Már voltak állatok, és nyers anyagok. A hetedik évben mindent tovább fejlesztettem, és amint meséltem eltúloztam, de a Föld kész volt. Kész voltam bemutatni, kész voltam arra, hogy a világ, ami már csak képekről láthatta a bolygót ahonnan származik, újra láthassa, és érezhesse. De ekkor a bárkánk teljesen felborult. Az bárkán élők fellázadtak a vezetők ellen kik eltitkolva épp egy népesség felező terven dolgoztak a nagy létszám miatt. Az alkalmazottak fegyvert fogtak, és a katonaság ellen fordultak. Rengeteg halott, és rengeteg vér.
Mikor a lázadás kitört egyből vissza siettem a laborba, hogy Connorral el tudjak menekülni, de mire vissza értem Connort fejbe lőtték. Gyorsan az űrállomásra siettem, és a megalakult Földet egy megadott előre kinézett koordinátára teleportáltam, amikor is fegyveresek rontottak be az ajtón. Így nem volt más választásom. Talán rossz döntés volt, de adtam magamnak egy új esélyt.
Most hogy ez megvolt itt volt az ideje annak, hogy élelmet szerezzek. Szerencsémre voltam annyira okos, hogy sok bogyós és gyümölcsöt termesztő növényt programoztam. A mellettem lévő bokron példaképpen kék színű, zöld húsú, háromszög alakú kisebb bogyós élelemre leltem. Ezeket szépen összegyűjtöttem egy levélben majd a tűz mellé raktam.
Elnéztem a vízesést. Újra elrévedeztem azon, hogy ezt mind én teremtettem. De miért lettem ennyire elfogult.
Visszaemlékeztem arra az időre mikor neki kezdtem a Föld újraalkotás projektembe, és hogy miket mondott nekem kezdetben a labortársam, Connor.
- Megmondanád nekem, hogy ez az ötlet honnan a fenéből jött neked? – Kérdezte miután bejelentettem az elképzelésemet.
- Olvastam a Bibliát. Néztem filmeket a Föld pusztulásáról. – Mondtam.
- Te semmi nem tanultál a történetelem órákon igaz? Sosem fogom elfelejteni Mr. Flaco arcát mikor megkérdezte tőle Iris „Tanár úr mi történik, ha felrobban a nap?”, és erre a tanár úr válaszolta, hogy „Akkor az emberiség megtapasztalja azt a fajta sötétséget, ami a te fejedben van.”
- Haha. Igen. – Jót nevettünk a közös emlékeken, de aztán komolyra fordítottam a szót.
- Szükségem van erre. A Föld volt az a bolygó ahonnan mind származunk. Erről tanultunk, és erre emlékszünk. A mai technika képes újrateremteni egy bolygót. Én akarok ez a valaki lenni. Nekem fontos, és látni akarom. Már megálmodtam milyen lehet. – Összezavart arcot vágott rám Connor.
- Mindig is ennek a megszállottja voltál. Amikor a Földről volt szó te egyből jelentkeztél, és a szavak csak úgy ömlöttek belőled. Nem értem miért fontos nekem ennyire az a hely. Az emberek már szinte el is felejtették. Tudod, ha nem lennél ki kellene téged találni. Nincs senkinek sem ennyi pénze. Pláne nem neked, aki a laborban dolgozik és pláne nem egy elsőéves. – Ekkortájt fejeztem be a gyakornoki iskolát, és lettem végre teljesen alkalmazott laborban dolgozó faktorista. Faktorista volt az, aki tizennyolc életéven aluli dolgozó volt a bárkán.
- A pénzzel nem lenne gond.
- Csak nem arra gondolsz, amire én gondolok? Pont te? – Connor már ekkor tudta mit tervezek.
- A szüleimtől örökölt pénz elég lesz a bolygó program elkezdéséhez, és minden szükséges betápláláshoz, de a többit viszont… Ott fogom megszerezni. – Mondtam nagyot nyelve.
- Elakarsz utazni a Fekete bolygókra. Ezt nem hiszem el. Pont te kinek a szülei vesztették ott életüket nem mellesleg érted és a jövődért. – A Fekete bolygók a legveszélyesebb bolygó családok része a galaxisnak. Évtizedeken át tartó háború során sikerült leverni az ott élő népeket, de még mindig izzik a tűz, a vegyi anyagok még mindig fertőzik a bolygók élővilágát és nem mellesleg szemétlerakónak használják a legtöbbjüket. A szüleim ebben a háborúban vesztették életüket, de nekem szükségem volt pénzre. Néhány eldugottabb része a Fekete bolygóknak még titkosan működik. Itt nincsenek szabályok, és a tervem pedig az volt, hogy elkobozom az ott lévő fekete aranyt, amiből nem is kéne sok, hogy meglegyen a kellő összeg a Föld tervemhez. Ezen nyersanyagot még mindig bányásszák, és ebből kereskednek. Ez a terv sikerült is, de hosszú út volt. Nem mellesleg veszélyes is, de nem halt meg senki, és nem sérült meg senki, így sikeres akciónak könyveltem el. Biztonságban haza értem a fekete aranyokkal és belőlük megvettem mindent, amire szűkségem volt.
A negyedik éve dolgoztam már a laborban, és a többi szabad időmben otthon a Föld terven. A megteremtés volt a legkacifántosabb dolog. Kibéreltem egy bolygókészítő modellezőt, majd otthon miniatűrben kezdtem a Föld alkotását. Kezdetben csak egy kis labda méretű, később kosárlabda méretű majd egy egész asztal méretű lett. Az ötödik évben már a Föld alfa verziója kész volt. Még nem voltak állatok, és sok dolog még mindig hibásan működött. A hatodik évben viszont sikerült kibérelnem egy egész űrállomás, hogy teljességében megalkossam végre fizikálisan is a Földet. Minden teljesen rendben ment. Már voltak állatok, és nyers anyagok. A hetedik évben mindent tovább fejlesztettem, és amint meséltem eltúloztam, de a Föld kész volt. Kész voltam bemutatni, kész voltam arra, hogy a világ, ami már csak képekről láthatta a bolygót ahonnan származik, újra láthassa, és érezhesse. De ekkor a bárkánk teljesen felborult. Az bárkán élők fellázadtak a vezetők ellen kik eltitkolva épp egy népesség felező terven dolgoztak a nagy létszám miatt. Az alkalmazottak fegyvert fogtak, és a katonaság ellen fordultak. Rengeteg halott, és rengeteg vér.
Mikor a lázadás kitört egyből vissza siettem a laborba, hogy Connorral el tudjak menekülni, de mire vissza értem Connort fejbe lőtték. Gyorsan az űrállomásra siettem, és a megalakult Földet egy megadott előre kinézett koordinátára teleportáltam, amikor is fegyveresek rontottak be az ajtón. Így nem volt más választásom. Talán rossz döntés volt, de adtam magamnak egy új esélyt.
A naplemente eljött. Itt volt az idő, hogy felkészüljek a
legrosszabbra. Melyik vadállat fog engem vajon megölni? Csak a kétfejű kígyó ne
találjon meg. A mérge kivérezteti a szervezetben lévő összes vért, és
folyadékot. Mit is gondoltam mikor ilyen szörnyeket teremtettem. A
hőmérséklettől tartottam még, így gyorsan kerestem leveleket, és készítettem
magamnak egy takarót. Összekötöttem a leveleket erős növényszárakkal. Nem a
legjobb, de jobb, mint a semmi. A tűz felé kialakítottam egy kisebb fedőt.
Szereztem köveket, amiket összegörgettem egy-egy óriás falevélbe. Ezeket a kis
gömböket pedig összefogtam pár nagyobb levélben majd faágakkal kitámasztottam a
tűz fölé, ha esne az eső nehogy kioltódjon, és persze ha szerzek valami húst
akkor talán megtudom rajta sütni.
A tűz szépen lángolt, a hőmérséklet csökkenésével egyre jobban esett a melege. Összekuporodtam, és lefektettem a fejemet a földre. A nap már teljesen lement. A takaróba bújtam, és az elkészített éles hegyű botommal a kezemben próbáltam elaludni.
Egy kis időt aludhattam csak, mert kinyitottam a szememet, és még mindig sötét volt. A tűz már nagyon kicsi volt tettem rá faágakat. Szerencsére az eső egyelőre nem esett. Felnéztem az égre megláttam Mariannant. Szépen bevilágította az éjszakát. Az erdőből furcsa hangokat halottam, de nem foglalkoztam vele. Még mindig a vízesés peremén voltam nem az erdő belsejében, így gondoltam nem lehetséges, hogy egy vadállat engem szemelne ki. Ha megtámadna, akkor pedig valahogy a vízesésbe dobom vagy inkább választom a fulladásos halált, és beleugrok a víztömegbe, mint hogy valamelyik hasában végezzem. Az erdő felöl jövő éles hang egyre hangosabb lett. A földön feküdve a takarót egyre jobban kezdtem a fejemre húzni, hátha nem lát majd meg a fenevad, vagy akármi is ez.
A földön fénykarikák jelentek meg. Beterítette a talajt a fény. Felnéztem, és csak annyit láttam, hogy rengeteg tűzfarkú mókus az ágakon csücsülve engem bámul. A vízesés felé néztem. Lehet ugranom kéne. Hisz ezek az állatok, ha vadak ha nem veszélyesek főleg ilyen sokan. A sánta tűzfarkú mókus lehuppant a földre, majd lassú sánta léptekkel közelebb jött hozzám. A földet szagolgatta majd elérte a takarom elejét. Teljesen dermedten maradtam. Féltem, hogy a farkával felégeti a nehezen elkészített takarómat, de nem ez történt a mókus leugrott a takaró elejéről és a jobb oldalamra szökkent majd a fejemhez jött. Nem tudtam mit várjak. Most vajon beleharap az orromba. Megszagolgatott, majd egy nagyot visított mire a többi mókusbarátja tovább állt. Azután a tűzfarkú mókus egy makkot hagyott ott nekem, és ő is a többiekkel tartott. Teljesen lesokkolódtam, de ekkor úgy éreztem, hogy talán barátokra leltem. A szemeim a nagy megnyugvás után egyszer csak maguktól lecsukódtak.
A tűz szépen lángolt, a hőmérséklet csökkenésével egyre jobban esett a melege. Összekuporodtam, és lefektettem a fejemet a földre. A nap már teljesen lement. A takaróba bújtam, és az elkészített éles hegyű botommal a kezemben próbáltam elaludni.
Egy kis időt aludhattam csak, mert kinyitottam a szememet, és még mindig sötét volt. A tűz már nagyon kicsi volt tettem rá faágakat. Szerencsére az eső egyelőre nem esett. Felnéztem az égre megláttam Mariannant. Szépen bevilágította az éjszakát. Az erdőből furcsa hangokat halottam, de nem foglalkoztam vele. Még mindig a vízesés peremén voltam nem az erdő belsejében, így gondoltam nem lehetséges, hogy egy vadállat engem szemelne ki. Ha megtámadna, akkor pedig valahogy a vízesésbe dobom vagy inkább választom a fulladásos halált, és beleugrok a víztömegbe, mint hogy valamelyik hasában végezzem. Az erdő felöl jövő éles hang egyre hangosabb lett. A földön feküdve a takarót egyre jobban kezdtem a fejemre húzni, hátha nem lát majd meg a fenevad, vagy akármi is ez.
A földön fénykarikák jelentek meg. Beterítette a talajt a fény. Felnéztem, és csak annyit láttam, hogy rengeteg tűzfarkú mókus az ágakon csücsülve engem bámul. A vízesés felé néztem. Lehet ugranom kéne. Hisz ezek az állatok, ha vadak ha nem veszélyesek főleg ilyen sokan. A sánta tűzfarkú mókus lehuppant a földre, majd lassú sánta léptekkel közelebb jött hozzám. A földet szagolgatta majd elérte a takarom elejét. Teljesen dermedten maradtam. Féltem, hogy a farkával felégeti a nehezen elkészített takarómat, de nem ez történt a mókus leugrott a takaró elejéről és a jobb oldalamra szökkent majd a fejemhez jött. Nem tudtam mit várjak. Most vajon beleharap az orromba. Megszagolgatott, majd egy nagyot visított mire a többi mókusbarátja tovább állt. Azután a tűzfarkú mókus egy makkot hagyott ott nekem, és ő is a többiekkel tartott. Teljesen lesokkolódtam, de ekkor úgy éreztem, hogy talán barátokra leltem. A szemeim a nagy megnyugvás után egyszer csak maguktól lecsukódtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése